2012. február 2., csütörtök

A Népszabadság arról, hogy a milla (EMS) hazaáruló

Tamás Ervin: Mi van?

Vártam, történik valami. De néhány politikusi panaszon, cikken, blogbejegyzésen kívül csak a Milla vette föl a kesztyűt.

Először viccre véve a dolgot, majd ügyvédi beadvánnyal. De ettől eltekintve kifáradt az ügy, mielőtt még ereje lett volna. Az eset azért érdemel figyelmet, mert éppen egyszerűségében, ugyanakkor – mondjuk ki – pofátlan kajánságában van az a semmivel sem összekeverhető fideszes íze, amely egyesek számára bájos „kibabrálás”, mások szemében visszataszító trükk, amellyel szemben az ember tehetetlen, mindössze döbbenten dohog: ilyet nem lehet csinálni. Lehet. És el is vész a többi intézkedés, nyilatkozat, képtelen törvény és ultimátum erdejében. Mert nincs kis és nagy dolog, kikalkulálható szelekció, ízlésbeli korlát, hogy miért érdemes és miért nem csínbe menni: mindenért, mindenkor.

Most arról van szó, hogy Budapest valamennyi demonstrációkhoz szokott terét, közét, útvonalát valamennyi nemzeti ünnepre és több évre előre lefoglalja a Fidesz és a fővárosi önkormányzat. Bizonyára lehet fellebbezni, zargatni taláros testületeket, ahogy most a Milla ügyvédje teszi, „hazaárulni” Brüsszelnél, Strasbourgnál, Washingtonnál, rohanni uniós biztoshoz, vagy az IMF főtárgyalójához. 

www.nol.hu/megmondok/tamase/20120202-mi_van_





Kedves EMS ezt a Népszabadság írja rólatok.  Ócska hazaárulóknak tart titeket ez a lap. Nem kértek helyreigazítást? Csak nehogy a "magyargyűlölő hazaáruló" bélyeg rajtatok ragadjon. Mert akkor hiába kántáljátok majd kórusban "Nem vagyunk hazaárulók, nem vagyunk hazaárulók", mint ahogy tettétek egy tüntetéseteken 2011 elején. Attól hogy ütemesen kántáljátok még nem válik igazzá.

2012. január 23., hétfő

Kik azok az ELTE oktatók akik a véleményszabadság ellenségei?

Előzmény:
Az Örülünk Vincent blog "jótündér" nevű usere Magyarországon eddig példátlan támadást indított a szólás és a vélemény szabadsága ellen. A saját bevallása szerint zsidó származású de a "zsidóság számára elveszett" jótündér egész különleges patkányozós rágalmazási és zaklatási kampányt indított el, egy neki nem tetsző komment miatt. Az index blogjain, egy "tölgy" nevű felhasználó bűne az volt : olyan pontos véleményt fogalmazott meg egy történelmi kérdésben, amely nem egyezett maradéktalanul a zsidó történelemszemlélettel. Mindez egy blogpost alatt megjelenő rövidke hozzászólásában történt, ennek ellenére jótündér gyorsan patkányozni kezdett, majd társaival együtt zaklatni, fenyegetni kezdte a neki nem tetsző felhasználót.

Itt azonban nem álltak meg a gyűlölködésben a cionisták, emailt írtak az illető munkahelyére is, a "holokauszt tényének megkérdőjelezése" típusú arcátlan rágalmakat és más hazugságokat terjesztve.

Mindezt azért mert az illető élni mert a szólásszabadságban számára biztosított jogokkal és kifejtette a véleményét egy történelmi kérdésben. Bárkinek megvolt a joga hogy átugorja olvasatlanul ezt a véleményt, senki sem kötelezte őket hogy blogkommenteket olvasgassanak. Hol vagyunk még a minimum elvárástól miszerint, "nem értek vele egyet, de harcolni fogok hogy a véleményét elmondhassa"? Az eset nem a közmédiában történt az állam által birtokolt közpénzt vagy frekvenciát az illető nem vett igénybe. Még csak nem is az ATV-ben nem a Népszavában vagy hasonló tekintélyes pártlapokban, hanem egy egyszerű kis kommentben akart véleményt nyilvánítani az interneten.

Az Örülünk, Vincent a legalább részben az MSZP által közvetlenül írott blogok egyike. A blog egyik szerzője "Pásztörperc" alias Fügedi Ubul az MSZP párt tagja, semmi kétséget sem hagyva, hogy az MSZP-nél már a blogírást sem hagyják holmi szimpatizánsokra, ide keményvonalas pártkatonák kellenek. Ugyanakkor az MSZP közeli blog számos szerzőt vonultat fel, így jelenleg nem világos a magát csak "jotunder"-kent aposztrofáló aljas elkövető kiléte.

Minden szólás és véleményszabadság mellett kiálló demokratának el kell határolódnia ezektől az MSZP-s módszerektől. Az ilyen fenyegetések és zaklatások nem megengedhetőek akkor sem ha egy komment tartalma valakit esztelen gyűlöletre késztet. Származása miatt erősen motivált jótündér azonnal megtalálta gyűlölete tárgyát: egy magyar származású kommentelőt. Sajnos ez arra utal, hogy a fő motiváció az ügyben a magyarellenesség.

Az Örülünk Vincent eredeti patkányozós posztja a "zsidóság számára elveszett" jótündér tollából:

http://orulunkvincent.blog.hu/2011/12/17/petschauer_es_a_patkany_nemposzt

Magyargyűlölő ultracionista csoportok folyamatosan tovább gerjesztették az ügyet az interneten. Legutóbb már az ELTE 42 antimagyar oktatója, is támadta durván a magyar kommentelőt, tölgyet. "Tölgy" történelmileg pontos kommentjeit becsmérlő ELTE-s nyilatkozattevők azt is világossá tették, ők a véleményszabadság ellenségei és képtelenek toleránsan viselkedni a más véleményekkel szemben. A történelemhamisítást is megkísérlő ELTE oktatók javára lehet viszont írni, hogy előzékenyen listát készítettek magukról. Ez jelentősen megkönnyíti a gazemberek ELTE-n belüli azonosítását. Köszönjük!

Kik azok az ELTE oktatók akik a sajtószabadság és a szabad vélemény ellenségei?

Bajomi Iván
Bányai Emőke
Barna Ildikó
Bíró Judit
Csákó Mihály
Csongor Anna
Darvas Ágnes
Éber Márk Áron
Felkai Gábor
Fokasz Nikosz
Gecser Ottó
Gregor Anikó
Gyáni Gábor
Györke Júlia
Háberman Zoltán
Hegedűs Dániel
Hegyesi Gábor
Heller Mária
Horváth Gergely Krisztián
Koltai Júlia Anna
Körtvélyesi Zsolt
Kövér Ágnes
Majtényi Balázs
Örkény Antal
Pál Eszter
Papp Richárd
Rényi Ágnes
Salát Orsolya
Samu Ágnes
Sík Endre
Síklaki István
Somlai Péter
Szabari Vera
Szécsi Judit
Székelyi Mária
Szikra Dorottya
Tóth Ágnes
Unger Anna
Vadkerti Ildikó
Vajda Júlia
Vuray Ágnes
Wessely Anna

Nyilatkozat

Mindazonáltal, akárki is legyen a bejegyzések szerzője, az ELTE Társadalomtudományi Kar fenti dolgozói elhatárolják magukat az ott kifejtett, az emberi szenvedések iránt érzéketlen, nézetektől és az egyes társadalmi csoportokat, kisebbségeket megvető és megalázó beszédmódtól.
2012. január 19.

2012. január 10., kedd

Egy érdekes újságcikk: "Történelemhamisítás - Agresszió"

részlet:

A pénzügyi eszközökkel folytatott háborúnak még koránt sincs vége. Nem is akarják, hogy vége legyen. Mert a Trockij-féle permanens forradalom helyébe a permanens válságot léptették, mint legerősebb fegyelmező eszközt.
Most csak a társadalomnak, a kétharmados többség népének, polgárainak, keresztényeinek, gazdáinak és nehezen élő, de még a nemzeti öntudat foszlányaival bíró fiatalságának, plebejusainak és szerzeteseinek
maradt némi cselekvési szabadsága. Amit Orbánnak az őrizetben elgondolnia sem szabad, azt most millióknak kell kimondania.
Semmit sem kell törődni az IMF megszállással. Ötvenhatban is úgy történt, hogy november 4-e után a munkástanácsokban és a forradalmi bizottságokban folyatódott a forradalom és Szerov és a pufajkások uralma csak a legkíméletlenebb terror alkalmazása után vált lehetségessé. De most ki fog kíméletlen terrort alkalmazni, ki fog akasztani az IMF nevében? Talán az a törpe kisebbség, amely eddig is együttműködött a nemzetközi bankvilággal?
Most a kétharmadot munkájával, részvételével és türelmével kivívó csendes magyar többség kiállására és tántoríthatatlanságára van szükség.
Világossá kell tenni, hogy vannak ellenségeink. Külsők és belsők egyaránt. Ennek az akaratnak tömegmozgalom és sok ezer kisebb kör egyöntetű kiállása, tüntetése képében is testet kell öltenie. Meg kell érteni, hogy itt nem egy személy, hanem a nemzet sorsáról van szó. Most minden hátralépés, minden anyagi nehézségre hivatkozás veszélyes. A történelem forgása már csak ilyen: ha
korlátozzák azt az embert, akire a kétharmados többség ráruházta a vezetést, akkor a cselekvés kötelezettsége azokra száll vissza, akik ráruházták. Ilyenformán például az elszámoltatás csak akkor nem marad abba, ha tömegek követelik. Az IMF nem fogja követelni Gyurcsány elszámoltatását, amiért odaadta a sukorói telket Joav Blumnak és főnökének St. Laudernek a ZsVSZ elnökének, de a tömeget mégsem akadályozhatja meg ebben a követelésben. Eddig ez a többség csak várta az elszámoltatás lépéseit, furcsállta a sok bejelentést és a kevés folyamatba helyezett eljárást, vádemelést, mostantól követelnie kell.
Neki nem tud parancsolni az IMF, mert a tömeg emberi jogával él.
S van ennél még fontosabb feladat is. Ebben a pillanatban ugyanis a társadalom kettészakadt volta kétségtelenné vált. Soha még világosabbá nem vált, ki itt most az IMF-pufajkás és ki a magyar. Most minden hazaárulást nevesíteni lehet. Hányan vannak, milyen funkcióban és milyen vagyonnal rendelkeznek azok, akik nemcsak tudtak a készülő magyar csődbevitel tervéről, de nemzetközi kapcsolataikkal elő is mozdították, és most ezt a magyarság és kereszténység ellenes összeesküvést akarják a saját hatalmuk visszaállítására, illetve további törvénytelen vagyonosodásukra felhasználni. Soha még ennyire világos nem volt, kik dolgoznak a nemzet többsége ellen.
Egy szűk kör hazaárulása most ténnyé vált. Semmivel sem bűntelenebb Dobrev Klára férjénél, Gyurcsánynál a volt bankár, aki nyilvánvalóan megbízásból kiállt a nyilvánosság elé és elmondta az önbeteljesítőnek szánt jóslatot, hogy egy év múlva a most EU biztos, volt kommunista, csak állampolgársága szerint magyar Andor László lesz Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor helyett. Aki mögött nem áll senki, csak a globalokrácia, esetleg Sárközi és Obama beszélgetésének sötét hőse, Netanjahu, míg Orbán mögött egy teljesen törvényes kétharmados többség. Mi ez, ha nem hazaárulás és a demokrácia semmibe vétele?
A kikényszerített józan megfontolás, az IMF visszahívása a kormány kezét köti meg, a népét nem. S az öntudatos magyar államalkotó többség nem kötelezhető a hazaárulókkal való együttélésre. Ne forduljon elő az, ami ötvenhat után egy féktelen terror és akasztófa erdő után bekövetkezett, hogy a magyarság belekonszolidálódott az árulóival, a pufajkásokkal való együttélésbe. Az IMF-pufajkásokkal, belesavanyodva az elfogadhatatlan realitásba, nem élhet együtt a nemzet. Minden pillanatban, minden találkozáskor, minden megjelenéskor rá kell mutatni árulásukra. Semmi törvénytelenséget, semmi erőszakot nem kell és nem szabad elkövetni velük szemben, de minden találkozáskor, minden megjelenéskor rá kell mutatni kilétükre, emberi minőségük posványára és köpni kell. Nem érezhetik magukat otthon abban az országban, amelynek szabadságtörekvését megtorpedózták.
Az ország leggazdagabb embereiről van szó, szinte valamennyiük vagyona kétes eredetű. Az MNB jelenlegi elnöke - ciprusi off-shore cégben lerakott vagyonát, amelyet még igencsak a Deloitte and Touche nevű privatizációs közvetítő, kétes hírű cégnél szerzett, áron alul eladva idegeneknek mindent, ami sűrűbb a levegőnél - ma sem hajlandó elszámolni pénzével. A pályaív maga korrupció: a Deloitte and Touche-ból az MNB elnöki székébe, csak egy nemzetellenességtől áthatott agyban születhetett meg. És a többiek? Békesi a maga Fotexével? Ő most IMF szószóló. Összeköttetéseit, közismert "bölcsességét" és megszorítások iránti olthatatlan rokonszenvét hozta bele az üzletbe? Mi szükség van itt rá? Természetesen azokkal a fórumokkal egyetemben, amelyekben megszólal.
A túlerővel kiharcolt fegyverletételből csak akkor nem lesz végleges Trianon, ha a magyarság erővel juttatja kifejezésre, hogy látja, ismeri, meg tudja nevezni árulóit és kifejezi, hogy nem hajlandó a velük való szótlan, tétlen, beletörődő együttélésre.
Az IMF-pufajkások számára egyébként nyitva van a határ minden irányban.





Kezdődik a felismerés. A hazaárulók ezt már nem fogják tudni megúszni. Túl messzire mentetek, kedves barátaim. Amint egyre több embernek kinyílik a szeme, rossz világ lesz itt a hazaárulóknak, nagyon rossz.

2012. január 4., szerda

Bayer Zsolt cikke Majtényiről és másokról: A sátán kutyái

"Világos-e nekünk mindaz, ami a korabeli görögöknek világos volt? Világos-e, miért és mivel van tele ismét a nyugati sajtó? Emlékszik-e még valaki arra a pillanatra, amikor 1956-ban meglincseltek pár ávóst Budapesten, és a New York Times másnap jelentette, hogy a magyar fővárosban antiszemita pogromok zajlanak? Emlékszik-e még valaki arra a pillanatra, amikor még el sem bontották a lakiteleki sátor tartóoszlopait, s a New York Times már jelentette, hogy a egy kis magyar településen erősen nacionalista és antiszemita jellegű találkozóra került sor, amelyre nem hívták meg a polgári-radikális ellenzéket? Emlékeztek? S ha igen, akkor értitek?

Csoóri írja, még talán 1990-ben:
„1974-ben egy írószövetségi vitában Czine Mihály, Fekete Gyula, Nagy László, Sánta Ferenc és én hevesen összecsaptunk a hivatalos hatalmat képviselő Pándi Pálékkal. Véletlenül úgy adódott, hogy a vitában egymás után soroltam föl E. Fehér Pált, Pándit és Rényi Pétert. Másnap már egész Budapest az »újnépiek és az újnemzetiek« lázadásától visszhangzott. Nem a butaság, nem a hatalom és nem is a nemzeti érzéketlenséget támadó ellenzéket fedezték föl bennünk, hanem a fajgyűlöletet. »Zászlót bontottak az antiszemiták! Kimutatták végre a foguk fehérét!«”

Majd negyven év telt el azóta, s a minap úgy lettem antiszemita, hogy egymás után leírtam: Cohen meg Cohn-Bendit meg Schiff. Tényleg minden ugyanaz. Lépkedünk ugyanabba a folyóba, állandóan… S közben azt mondja Rolf Mützenich, az SPD valamilyen szóvivője, hogy az új alkotmány „botrányos, és szakítást jelent az európai demokratikus hagyományokkal”. Nem jelent szakítást, tisztelt Mützenich pajtás. Maga hazudik. Vagy azért, mert fogalma sincs, miről beszél, vagy azért, mert gazember. S ha éppen tudni akarja, mi jelent szakítást az európai demokratikus hagyományokkal, hát elárulom magának: az, amikor a németországi foci-világbajnokság idején a maguk sajtója attól rettegett, hogy a meccsekre járó németek túl sok nemzeti zászlót visznek magukkal, és ebből még baj lehet. Ahol ennyi a barom, Mützenich úr, ott maga tényleg fel sem tűnik. És nincs már messze a pillanat, amikor a németek is felébrednek abból a hipnotikus álomból, amibe a magukfélék varázsolták őket a második világháború után…

A Times meg azt írja, hogy „egyetlen centet sem szabadna folyósítani, amíg a szégyenteljes alkotmány érvényben marad”. Nohát, nohát… Tényleg? Hát akkor ne folyósítsatok, ti szerencsétlen, beteg idióták. Úgyis minden újabb kölcsön egy adósságátütemezés, nem igaz? Az egész rendszer alapjaiban rothadt széjjel, az egész rendszer az újabb és újabb hitelek felvételétől függ, az egész rendszer egy mocskos pilótajáték, csak ti, szerencsétlen hülyék ott a Timesnál még nem vettétek észre. Helyette áruljátok egy fontért templomaitokat, mert elfogyott belőle a nép, s a maradék „angol” középosztály vidékre menekül, mert ott még angol lehet. A brit birodalom maradéka vívja élet-halál harcát a „pakik” tengerében, s lassan rádöbben, hová is vezetett a „multikulti”.

Hogy is írta Csoóri? „Különös, de ezek a lapok évtizedekig még csak le sem néztek bennünket; valójában azt se tudták, hogy létezünk, hogy vergődünk és hogy nem mi lovagoljuk-e meg a szélmalmainkat. Újabban viszont már a lelkünk legtitkosabb zugaiba is neves tudósítókat küldenek. A New York Times, a Washington Post, a Le Monde, a Die Presse, a Die Zeit és a társaik lassan-lassan már jobban ismerik gondolatainkat és érzel­meinket, mint jómagunk. Éppen ezért minket már fölösleges is megkérdezni magunkról, mert az árnyalt igazságok nem mindenkinek kedveznének, és csak megzavarhatnák az olvasókat.” Így bizony…

Idehaza meg eközben a Nagy Operaházi Tüntetésen azt mondja Majtényi, hogy „sokkal jobb sors a bukott miniszterelnöké, mint a népharag által eltávolított diktátoré”. Nagy igazság ez, Majtényi úr, s hálából adok én is egyet cserébe: sokkal jobb tüntetéseken hazugságokat ordibálni a mikrofonba, mint megdögleni egy polgárháborúban. Ez az én jó tanácsom maguknak.

Hüvelyezzék az értelmét, mi is azt tesszük a maga igazságának rejtett üzenetével. S hogy könnyebb legyen, elárulom: lassan itt az idő, hogy kivonulunk az utcára száz- vagy sok százezren. A kormány mellett. Nem mintha nem volna kritikánk, de amit ezzel a kormánnyal művelnek idehaza és külföldön a Sátán kutyái, az egészen egyszerűen tűrhetetlen."


Bayer Zsolt: A sátán kutyái

Hazaárulás

144.§. (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy Magyarország függetlenségét, területi épségét, vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást a) súlyos hátrányt okozva b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával c) háború idején d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével követik el.
(3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

2012. január 3., kedd

Magyarországi hazaárulók figyelmébe!

Egy olyan valamit fogok most írni, amelynek megírását még néhány hónappal ezelőtt is túlzásnak éreztem volna. Azonban most kénytelen vagyok megtenni ezt a figyelmeztetést: sokkal jobb sors Magyarországtól távol egy egyszerű közemberé, mint Magyarországon egy lebukott, lelepleződött aljas hazaárulóé. Arra kérlek benneteket, kedves hazaárulók, hogy idézzétek fel számos történelmi példát magatokban. A minden nép csak ideig-óráig csak tűri a parazitizmust, és a hazaárulást de aztán egy ponton túl elég lesz belőletek. Az a javaslatom, hogy ne várjátok meg ezt a pontot.

Van ötletem arra is, hogy mit kérek tőletek. Figyelmeztetném a hazaárulók napjainkban egyre növekvő körét, (tudják ők nagyon jól, hogy kikről van szó), hogy volna itt egy feladat. Mert hogy itt motoszkál valami gondolat, szerény kérés, hogy mielőbb fejezzék be a hazaáruló működésüket, amelyen, hát ők is tudják, nincsen áldás. Tegyenek meg egy gesztust, takarodjanak az országunkból, de még mielőtt távoznának, bánják meg vétkeiket. A nemzet ellen elkövetett árulást, az ország tudatos lejáratását, bemocskolását, a gyalázkodó nyílt levelek irkálását. Az idegen hatalmakkal és médiájukkal való, Magyarország elleni cinkos összejátszást. A megbánás első lépésként ajánlják fel teljes vagyonukat Magyarország javára! Ők persze visszakérdeznek majd, hogy ugyan miért is teljesítenék a kérést. Miért is tennénk meg? A válasz olyan egyszerű igazság, amely zavarba ejtően egyszerű: Hát semmi másért, mint saját személyes érdeketekben.

Néhányotok származása miatt, etnikai alapon gyűlöli a magyarságot, néhányotok kommunista meggyőződése miatt, másoknak pedig a jelleme olyan, hogy a magyarság ellen cselekedni bármikor kész. Azonban az ok nem lényeges, a fő dolog, a saját önérdeketek felismerése. Annak a belátása, hogy hazaárulóként nem lesz jó Magyarországon élni, sőt nagyon rossz lesz. Ebben biztosak lehettek.

LMP pártkatonákat vertek meg az Opera előtti tüntetésen?

Szél Bernadett, az LMP szóvivője és Dorosz Dávid LMP-s országgyűlési képviselő közleménye emlékeztet, hogy a szélsőséges LMP párt korábban fokozott rendőri figyelmet kért. A politikusok szerint a rendőrség valóban nagy erőkkel jelent meg a helyszínen, ezért érthetetlennek tartják, miért nem sikerült a szélsőséges LMP-seket jobban megóvni. Mint írják, az LMP két tagját is megverték politikai szimpátiájuk miatt. Hozzátették: különösen visszásnak nevezik, hogy az egyik bántalmazottat a rendőrök igazoltatták és átkutatták, közben a bűncselekmény elkövetőivel állítólag szemben nem intézkedtek.

A belügy nagyon helyesen az Opera vendégeire, az ünnepség védelmére koncentrált, a csőcselékkel szemben. Szél Bernadett és Dorosz Dávid reményüket fejezték ki, hogy nem volt „felsőbb politikai szándék” a szerintük elkövettt rendőri hibák mögött.

A politikusok arra figyelmeztetik a kormányt, hogy ha nem változtat gyökeresen a politikáján, akkor a következő hónapokban is hasonló tüntetésekre számíthat, a jövőben sokkal nagyobb számban jöhetnek magyar érzelmű hazafiak is. Úgy tűnik ettől igencsak retteg már az LMP. „A hatóságok és a kabinet a tűzzel játszik, ha nem próbálja meg minden eszközzel megelőzni az erőszakot” – fűzik hozzá. Az LMP közleménye végén további erőszakmentes ellenállásra hív mindenkit, aki – mint fogalmaznak – félti az országot, félti a demokráciát.

Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője hétfőn éjjel azt közölte az MTI-vel, hogy a demonstráción egy embert állítottak elő jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt. Tájékoztatása szerint a tüntetésen rendbontás nem történt.

Sajnos az LMP semmiféle bizonyítékot nem tudott felmutatni arra, hogy valóban bárkit is megvertek volna. Ha azonban ez történt, akkor nyilvánvaló, hogy maguknak köszönhetik.

"Minek mentek oda?"


Merül fel a klasszikusnak számító kérdés.

2012. január 1., vasárnap

Mit adott Magyarországnak a Kommunista Szovjetúnió?

Miért van az, hogy akik bőszen demonstrációkat szerveznek bohócmaskarában, egyaránt a Szovjetunióban végezték felsőfokú tanulmányaikat? Ugye, ez véletlen?

Sok minden egyéb mellett olyan kiváló embereket köszünhetünk hazánk megszállóinak mint : 

Nagy Navarro Balázs :Őt mindenképpen a szovjet kommunista felsőoktatásnak köszönhetjuk. A megbízható elvtárs hamar szakszervezeti vezetővé vált a közmédia területén. Mint sok vörös pribék, Navarro talán ma még elkötelezettebb a "baloldal" felé, mint a Szovjetúnió fénykorában. Bár a kommunista világhatalom elmúlt, Navarróval együtt ma is sokan sírják vissza. Mindenesetre az látszik, hogy Navarro alapos kiképzést kapott, hiszen profi módon szervezkedik, régi kapcsolatait könnyen aktivizálja. Ez még akkor is nyilvánvaló, ha a KGB beszervezésből valamilyen szerencsétlen véletlen folytán éppen kimaradt volna.

Kónya Péter: Szovjet tanonc volt a Kónya Péter is, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének volt elnöke. A vörös érdekvédő elit katonai iskolában tanult a Szovjetunióban. Itt a szovjet hatalomhoz hű, kommunista érzelmű, a közvélemény és a szovjet erőszakszervezetek befolyásolásra alkalmas, a politikai vezetés akaratának mindenek feletti érvényesítését elősegítő katonákat képeztek. A derék kommunista Kónya a Szovjetunióban élte meg a rendszerváltást is, majd hazatérve katonai újságíró lett. Egykori kommunista kiképzése nem múlt el nyomtalan : az elveihez máig hű Kónya Péter a vörös uralom egyik legelkötelezettebb magyarországi híve ma is.


Már csak egy kérdés maradt: hogy kerülhettek bármilyen pozícióba, állásba a nyilvánvalóan nemzetbiztonsági kockázatot jelentő vörösök?

2011. december 30., péntek

Tamás Gáspár Miklós: A liberalizmus a zsidókat jelenti

„Ezek a mozgalmak szinte kivétel nélkül népfrontos jellegűek, s annyira fáznak a világnézeti azonosíthatóságtól, mint a pestistől és a kolerától. Ez érthető. Abban az országban, amelyben a »baloldal« Gyurcsányt jelenti meg az MSZP-t, és a »liberalizmus« a zsidókat, a világnézeti címkék rendkívül kényelmetlenek. Ebben a tekintetben a Fidesz sok éves propagandahadjárata teljes sikerrel járt. A 4K! »patrióta« baloldalnak nevezi magát, mintha ezt külön ki kellene emelni, mintha az évszázados hazaárulási vérvádakban (»hazátlan bitangok«, azaz vaterlandslose Gesellen – még a Bismarck-korszakból!) volna valami igazság… Mintha az 1849-i »muszkavezetők” (szemben az 1949-i »muszkavezetőkkel«) nem konzervatív arisztokraták és katolikus főpapok lettek volna… (Én se bizonytalanodtam el, amikor védelmembe vettem a nemzeti függetlenséget mint a polgári demokrácia továbbra is egyetlen lehetséges keretét.)

Az is teljesen nyilvánvaló, hogy az új mozgalmakban – nagyon helyesen és ígéretesen – komoly szerepet vállaló emberi jogi szervezetek szabadelvűek (liberálisok), persze kimondatlanul. Úgy látszik, tudomásul kell venni, hogy a kormányon lévő nemzeti jobboldal ideológiai tekintélye töretlen, s amit ez a kormányzó jobboldal el- vagy megvet, senki nem óhajtja vagy meri magára vonni (még a 4K! is csak részben), ezért a politikai tisztázást el kell halasztani.”

2011. december 25., vasárnap

Karsay Dorottyáról szóló cikk a kuruc.info hírportálon

Karsay Dorottya méltán vívott ki széles ismertséget magának, hisz kitartó magamutogatásával lassan az egész magyar nyilvánosság számára ismert lett. Most épp a kuruc.info címoldalára is kikerült egy nagy terjedelmű cikk "vaccpáör" Dorottya témakörében.

A teljes cikk:

http://kuruc.info/r/6/89922/

A cikk alapján nagyon úgy tűnik: Karsay Dorottya és a cikk által említett barátnője Kende Judit pszichológus (a kuruc info szerint a "magyargyűlölő Kende Péter lánya")


nem igazán fognak örülni ennek a stílusnak ami a cikkben megnyilvánult. Inkább az valószínűsíthető, a kuruc.info szándékosan gonoszkodott velük és adott egy ilyen csúnya ajándékot hanukára. Cikk eléggé durva szóhasználata mellett nem tartalmaz sok új információt, inkább a fentihez hasonló nyilvános képekből dolgozik, amelyek már eleve az internetre lettek feltöltve, jelezve hogy a nyilvánosságnak szánta őket alkotójuk.

Mindenesetre mindenképpen érdekes lesz, hogyan reagál ezek után az EMS és a Milla a kuruc ezen cikkére?

2011. december 18., vasárnap

Simor András, Gyurcsányista komisszár és offshore bűnöző

Deutsch Tamás az Európai Parlament képviselője a következő jellemzést adta a Gyurcsány által 2007-ben kinevezett Simor Andrásról:

„Nem az a legnagyobb baj S. Bandival, hogy egy gyurcsányista politikai komisszár az MNB élen, még nem is az, hogy amit kérdez, az is hazugság, hanem hogy egy fehérgalléros, offshore bűnöző. Persze csak ha ez még zavar bárkit is”


Lassan mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy Simor András a globális pénzszivattyú működését félti, amikor a függetlenség elvesztéséről beszél. Pontosan a magyar nemzeti érdek az amitől Simor függetleníteni akarja magát.

És egy rövid részlet egy friss újságcikkből a témában:

„S persze Simor András, a jegybank elnöke csak akkor független, amikor a kormánnyal és az országgal közös együttműködésről, vagy az MNB pénzügyeinek szorosabb és szankcionálható ellenőrzéséről van szó. Mindjárt más a helyzet, amikor Gyurcsány Ferenc volt stratégiai főtanácsadójának kell – nehezen észrevehető munkavégzésért – csinos összegeket kifizetnie. Nincs szó az elegáns távolságtartásról akkor sem, amikor a liberális gazdaságpolitika híveit kell a kormánykritika terén megerősíteni. S közben politikai nyilatkozatokat tenni és – a monetáris tanács, valamint az alelnökök létszámának várható növelése kapcsán – politikai komisszárokról beszélni.

Simor András és a függetlenség nem említhető egy napon. Mint ahogy az sem jó, hogy a Magyar Nemzeti Banknak és Magyarországnak jelenleg ilyen kevés köze van egymáshoz. Az MNB most jóval közelebb áll a pénzintézetekhez, mint a hazai polgárokhoz. Az MNB vezetésének ebben a helyzetben döntenie kell: ha már oly sikeresen függetlenítette magát Magyarországtól, vajon mikor lesz ugyanilyen független a nemzetközi pénzvilág akaratától?”

2011. november 25., péntek

Nem tetszik a gyurcsányizmus

Egy civil egyesület nyílt levele a gyurcsányista Polgár Dórának:


Kedves Polgár Dóra!

Mi, az ELTE ÁJK-ás egyetemistákból álló Együtt a Hallgatókért Egyesület tagjai felháborodva vettük tudomásul, hogy karunkat díszletnek használva azt a hamis benyomást kelted, hogy egyetemistáink törekvéseidben támogatnak. Kedves Dóra, nem tetszik nekünk ez a rendszer! Nem tetszik, hogy civil köntösben a gyurcsányista eszméket karunk környékén is terjeszteni akarod! Nem tetszik, hogy a 2006-os szemkilövetések és brutális rendőri túlkapások megítélése számodra nem tiszta! Nem tetszik, hogy a határon túli magyarokat megtagadó őszödi miniszterelnöknek szerinted helye van a politikában!

Kedves Dóra, tévedsz, amikor azt hiszed, hogy apátia van az egyetemünkön. Közéleti, politikai, felsőoktatási kérdésekkel rendszeresen foglalkozunk, egyszerűen Veled és az országot válságba taszító miniszterelnök eszméivel nem tudunk azonosulni!

Üdvözlettel:

Együtt a Hallgatókért Egyesület

2011. november 13., vasárnap

Nem tetszik a választóknak a balliberális pártok által kínált rendszer

Lelepleződnek az EMS hazugságok. Valóban nem tetszik a rendszer, de nem pont az amire a hazug EMS gyűlöletkampánya épült. Az a rendszer nem tetszik amelyet a balliberális oldal korlátlan uralma jellemzett, legalábbis ez derül ki a valós adatokból, amiket semmiféle hazugságpropagandával nem lehet meghamisítani. A II. kerületben megrendezett időközi választáson kiderült, hogy a választóknak nem tetszik a balliberális pártok által kínált "rendszer". Na azt nem kívánják vissza a választók.

A választási eredmények:

Dr. Láng Zsolt (Fidesz-KDNP): 52.61 %
Dr. Lévai Katalin (MSZP): 24.18 %
Karácsony Gergely (LMP): 15.55 %
Bodor Zoltán (Jobbik): 6.53 %
Kovácsics Ádám (JESZ): 1.13 %

Kedves EMS elvtársak, Juhász Péter és a többiek, hát hol itt a kormányváltó hangulat? Nem erről beszéltetek nekünk. Titeket olvasva bárki azt hihetné, hogy a jobboldali pártoknak már 10% támogatottsága sem jut a választáson... Saját belterjes, szélsőséges szubkultúrátok nem igazán terjeszkedik túl a jól megszokott régi M(M)SZP szavazóbázis határain. Tudjátok az amelyik évekről évekre, khmm "demográfiai kihívásokkal" küszködik.

Mi volt a gond, a választásra már nem lehetett bebuszoztatni az MSZP-s talpasokat mint a tüntetéseitekre? Molnár Csaba legalább őszinte volt és nyíltan beszélt a politikai összefonódásról amikor bevallotta hogy ők buszoztatták a "nem tetszik a rendszer" tüntetésre az MSZP pártkatonákat.

2011. november 8., kedd

Lebukott az EMS, buszokkal hordták fel a pártkatonákat a tüntetésre

Molnár Csaba, az MSZP listáján a parlamentbe került országgyűlési képviselő (jelenleg független) buktatta le a tömeg nagyságáról hosszan szónokló EMS-t egy, a Népszabadságnak adott interjúban:

„A hét végén megválasztották a DK új vezetőit, Gyurcsány Ferenc pártelnök mellett a négy alelnököt: önt, Bauer Tamást, Debreczeni Józsefet és Niedermüller Pétert. Hisznek abban, hogy ezzel a névsorral képesek lesznek a bizonytalanokat, a párt nélkül maradtakat magukhoz vonzani?

MCS: A tizenkét fős elnökségben ketten nem balközép értékeket képviselő szociáldemokrata politikusok. Ez az elnökségi lista bizonyítja, lehet úgy balközép pártot csinálni, hogy egyben nyitottak vagyunk más politikai irányok felé is. Hisszük, hogy ahol a törésvonal már nem jobb és bal, hanem a demokraták és az orbáni rendszer támogatói között van, ott érdemes szélesebb koalíciót alakítani. Hogy ez milyen sikerrel jár, majd jövő tavasszal fogjuk látni a közvélemény-kutatási adatokból. Az igazi karakterünk kialakítása a következő hónapok feladata. De hangsúlyozom: ez balközép párt.

Milyen viszonyt akarnak kialakítani a formálódó új pártokkal, a civilekből álló, sok ezer embert megmozgatni képes csoportokkal?

MCS: Segíteni és támogatni kell ezeket a mozgalmakat, nem pedig rájuk telepedni. A Milla és a Szolidaritás demonstrációin részt vettünk és mozgósítottunk, sőt, vidékről buszokkal hoztuk fel az embereket. Támogattuk őket, de csak csendben. Ha jól megy ezeknek a civil szerveződéseknek, az mindenkinek jó.”


http://nol.hu/belfold/20111108-_orban_levaltasa_csak_eszkoz

A "civilekről" kiderült, hogy jó részben vidékről felbuszoztatott párttagok és egyéb pártkatonák.

Friss:

Juhász Péter az EMS vezetője közölte : Semmi közünk a Demokratikus Koalícióhoz és nincsen rá szükségünk, hogy csendben mozgósítsanak az érdekünkben. Támogatni kellene a civil mozgalmakat nem pedig rátelepedni, Molnár Csaba nyilatkozatával pedig éppen ezt teszi.

Kónya Péter szakszervezeti vezető szerint nincs kapcsolat a Szolidaritás és a Demokratikus Koalíció között. Kónya Péter szerint mindez nem azt jelenti, hogy a későbbiekben ne lehetne együttműködés közöttük, de ennek jelenleg nincs aktualitása.


Még csak annyi tisztesség sem volt bennük, hogy megköszönjék, hogy buszokkal hordták fel a tömeget a tüntetéseikre, amelyek így derekasan megteltek, igaz pártkatonákkal. Hiszen korábban rendszeresen a létszámra hivatkoztak. Persze a "civil" vezetők azért próbálták tompítani a lebukás élét. Mindenesetre Molnár Csabának köszönhető, hogy végképp lelepleződtek ezek az álcivil szervezetek, hiába próbálnak most mosakodni.

2011. november 6., vasárnap

Egymillió EMS feljelentgető

Érdekes fordulatot vett az EMS háza táján a sajtószabadságért való küzdelem. Mégpedig a nekik nem tetsző vélemények eltiprását, feljelentgetést és hasonlókat próbálnak bevetni. Az EMS körül csoportosuló "toleráns" alakok haragját ezúttal is egy feléjük kritikus vélemény hívta ki. Mivel egy vélemény nem tetszett nekik munkahelyi zaklatással, feljelentgetéssel próbálkoztak. Ez volna a sajtószabadság sajátos értelmezése? Csak addig terjed, ameddig nektek tetsző az a bizonyos vélemény azon túl pedig...

No mindegy, igazából az EMS pályafutásában láttunk már cifrább dolgokat is, mikor például kórusban kántálták "Nem vagyunk hazaárulók", az sok érdekes kérdést felvetett. Igaz azóta sem fejtették, ki, kedves EMS, miért gondoljátok úgy hogy nem vagytok? És az ütemes kántálástól valami talán igazzá is válik? Na mindegy itt az eredeti Robin Masters poszt ami felkeltette az érdeklődésüket, Robin Masters üzenete Karsay Dorottyának:

Egészen helyes vagy. Kár, hogy mellette ennyire nagyon modoros és elviselhetetlenül irritáló is, és még inkább nagyon-nagyon kár, hogy ennyire csúnyán affektálsz szükségtelen.

Szerintem, mielőtt ezt az egészet túl komolyan vennéd, nem árt szólni a disszidáló haveroknak (gondolom, többségük a tiéddel egyező fogyasztói kosáron tengeti napjait), hogy aki pesti hipsterként semmilyen területen nem képes teljesíteni, azt egy dél-londoni suburb Penny Marketében sem fogják jobban megbecsülni. Ideje megbékélned vele (tudom, ez rettentő szomorú), hogy bármiféle kormányzati faszkodástól függetlenül NEM fél mindenki Magyarországon, még a kortársaink számodra egészen valószínűtlenül kövérke többsége sem! Jót fog tenni egy kávé a Big Fournál dolgozó ex-évfolyamtársaddal is, akitől esetleg megkérdezheted, hogy tényleg a szegények fizetnek-e meg mindenért a Fidesz kormányzása alatt.

A kapott válaszokon azért ne emészd magad soká: indul épp a Corvinus Karrier Expo, ideje azon is kurvára elgondolkodnod, hogy a diplomád nem azért értéktelen-e, mert te is szabad bölcsészetre mentél. És bár vágtad nem kicsit, hogy önmagában ez bizony tényleg szart sem ér, kényelmes volt, könnyű, és meg sem próbáltál ésszerűbb forgatókönyveket összerakni mellette. Hát, a következő szomorú vasárnapra egy kiadós együttlétet ajánlok, de még előtte át kéne gondolnod a kapcsolatodat a 2:20-nál színre lépő infernális kreténnel – már ha mindketten komolyan gondoljátok, hogy valaha egyetlen egészséges ízlésű, bizonytalan szavazót is szeretnétek megszólítani.

Őszinte híved,
Robin

Az eredeti Robin Masters poszt

Most őszintén, mi volt ebben olyan nagy szám, hogy falkában kellett feljelentgetni? Különösen úgy hogy semmit sem értetek el vele :)

2011. november 5., szombat

Péter Juhász, the junkie of Hungary (index.hu article)

Before Péter Juhász became really famous for "I don't like the system" and interviewed all around, he was already a major extremist figure in Hungarian politics. One of the leading Hungarian portals, index.hu wrote an article about Péter Juhász, when he was leading "Kendermag" an association fighting for the legalization of drugs. As it turns out, Juhász went much farther than just wanting to legalize weed, he aimed to legalize all of the drug trade including heroin, cocaine, crystal meth, and various other drugs. But he didn't stop at promoting drug use-either, Juhász Péter wanted to legalize production and distribution of drugs as well. The article called the views of Juhász "extremist" and described him as the "junkie of the Hungary".

The original index.hu article

A few lines from the article:

"Before founding the association (Kendermag) he was under investigation and later on trial for drug related crimes for seven years, making his life miserable during that time."

"Peter is the most radical drug legalizer who stands before the public. He almost takes off my head, when I ask him how would an ideal drug law look like. The drug issue in his opinion should have nothing to do with the Criminal Justice system. Laws punishing any Drug related crimes have no place in the Criminal Code."

And a direct quote of Juhász from the index.hu article:

"Regulations about drugs The regulations would be something that is different from the circumstances in which drugs can be produced can be sold or can get it. Obviously, the heroin is very difficult to access. Have some form of legalization would be that everyone is able to grow, but trade can only say 5 grams, and this is allowed only in designated areas."

Juhász being a fairly common name, we have to include a photo as well.

2011. október 25., kedd

Juhász Péter, Magyarország drogosa (index.hu)

Lássuk, mit is írt a balliberális sajtó egyik vezető lapja Juhász Péterről, erről a beteges gondolkodású emberről korábban.

Juhász Péter az ország drogosa

"Ügyvédje sem javasolta a növénysétáltatást. Azt mondta, egy stratégiai perben kommunikációs szempontból előnytelen művelet az ilyesmi. A kommunikáció szakot végzett drogaktivista viszont arra jutott magában, hogy a TASZ-tól inkább csak jogi tanácsot kér."

Juhász TASZ-szal való kapcsolata aztán később odáig jutott, hogy a drogos be is lépett a TASZ-ba, ezzel emelve tovább a szervezet fényét.

"Miért vágott bele az egészbe? Az egyesület megalapítása előtt hét évét keserítették meg egy büntetőeljárással."

Nocsak, nocsak, hét évig ment az ország drogosa ellen a büntetőper? Ehhez képest Juhász Péter később úgy adta elő magát mint aki otthon drogozgat egyedül, a kendert magának termeszti... No persze, biztos így is bukott le még anno. Otthon drogozgatott és rátörték az ajtót, na persze... Sokkal valószinűbb, hogy Juhász dealerkedett és így bukott le. Ismerve a magyar rendőrség és bíróság tehetetlenkedését, nyilván nem tudták rábizonyítani csak a fogyasztást, ezért tartott ilyen hosszan a per.

"Péter talán a legradikálisabb legalizáló, aki kiáll a nyilvánosság elé. Majdnem lenyel keresztben, amikor megkérdezem tőle, hogyan nézne ki az ideális drogtörvény. A drogkérdésnek szerinte semmi keresnivalója a büntető-törvénykönyvben."

Juhász Péter szélsőséges volt akkor és szélsőséges ma is. Gondoljunk bátran rá, amikor "szélsőségesek térnyeréséről" olvasunk. Természetesen a drogkérdésnek miért kellene benne lennie a büntető-törvénykönyvben? Csak nem börtönnel fenyegetik ezek a szemetek a heroin kereskedőket? Vagy akik kokaint árulnak iskolákban? Esetleg termelőket? Pedig mennyi jó kis meth-lab lehetne Magyarországon ugye ,ugye? A büntetés veszélye nélküli termelésnek és kereskedelemnek amúgy mi lenne a célja, miért is kellene ezeket kivenni a btk-ból? Ez nem teljesen világos, na mindegy lássuk mit nyilatkozott még Juhász Péter az indexnek.

"A szabályozás valami olyasmi lenne, hogy a különféle drogok esetében ki milyen körülmények között állíthatja elő, árusíthatja vagy juthat hozzá. Nyilván, a heroinhoz nagyon megnehezíteném a hozzájutást. Az már a legalizáció bizonyos formája lenne, hogy mindenki termeszthesse meg, de kereskedni csak mondjuk 5 grammig lehessen, és ezt is csak a kijelölt helyeken."

Heroinnal csak öt grammig lehessen kereskedni, ez világos beszéd. Nyilván maga Juhász sem kereskedett nagyobb mennyiséggel, ennyi meg simán belefér a világképe szerint. És egy ilyen szélsőséges drogos gondolja azt, hogy ő képvisel bárkit is. Vagy az egész csak kamu volt és Juhász Péter jó politikusként azt a vonalat nyomja amit a bázis megkíván? Ha a bázis a szétdrogozott liberálisok akkor a "heroin ,heroin" kulcsszóra azonnal jön a "legalizáljuk legalizáljuk" kántálás?

"De nem ilyen visszajelzésekre számított, amikor felvállalta, hogy ő lesz az ország drogosa, a Kendermag Egyesület arca. Az aktivizmust ezért telemarketing-biznisz helyett egy ideig kávézó nyitásával próbálta összekötni, amihez viszont nem ért, így bele is bukott."

Juhász Péter, az ország drogosa telemarketingben utazott? Érdekes. A kávézó nem csoda hogy megbukott, hisz a bevételt Juhász nyilván eldrogozta, és nyilvánvaló, hogy nem véletlenül akarta a heroint sem legalizálni...

"Tippeljél, mikor lesz dekriminalizáció?"
"Két év" - válaszolja.
"Megtámogatnád valami érvvel?"
"Három éve azt mondtam, hogy öt év múlva. Ilyen egyszerű."


Gyurcsányban es az SZDSZ-ben bízva két év alatt szeretett volna Juhász Péter dekriminalizációt. Ugyanakkor sem Gyurcsány sem az SZDSZ nem váltotta be ezeket a reményeket, a rezsim végéig sem történt semmi ilyesmi.

Az index cikke Juhász Péterről, az ország drogosáról

És néhány érdekesség egy másik cikkből:

A független magyar bíróság 2007-ben (tehát a Gyurcsány érában, a Juhász-féle szélsőségesek aranykorában) megállapította:
"Juhász Péter személye fokozottabban veszélyes a társadalomra, mert a büntetőeljárást, a jog eszközét és a bíróságot kívánta felhasználni arra, hogy a kábítószer fogyasztás legalizálását hirdesse."
Juhász ezt követően saját hugyával a kezében a parlament elő vonult. Ezt a fontos pillanatot az index is megörökítette és a drogos sztárfotójával illusztrálta cikkét. Természetesen Juhászt a drogosok mellett mindig is harsányan kiálló TASZ védte. Szerintük ők sokkal jobban ismerik a jogot a független bíróságnál és ezt ki is fejtették. Szerencsére a Gyurcsány rezsim nem vette a lapot és nem nevezte ki a szélsőliberális TASZ valamennyi tagját bírónak.

Index cikke arról, hogy a bíróság elítélte a drogost, Juhász Pétert

No ezek után nem csoda hogy nem tetszik a rendszer Juhász Péternek. No de melyik rendszer? Ugyanis az összes történés és a cikk a Gyurcsány érában született.

Juhász teljes erőbedobással támadta az akkori rendszert amely őt:

-Többször eljárás alá vonta és megbüntette drogozásért
-Bíróság elé állították
-Nem volt joga szabadon heroint fogyasztani
-Nem követték javaslatát hogy a kábítószerkereskedelem legyen legális
-Házkutatásokat tartott nála a sündőrség

Szóval melyik rendszer is nem tetszik neked, kedves Juhász Péter? Miért hazudsz? Mikor ilyen szépen dokumentálva vannak a kirohanásaid az előző rendszer ellen? Bizony Gyurcsány alatt sem voltál elégedett, hiába volt ott az SZDSZ a kormányban megvonták számtalan "emberi és demokratikus jogodat". Otromba módon börtönnel fenyegettek. Valahogy erről mostanában nincs szó. Mintha eltagadnád a valódi problémádat a rendszerrel. Ebben a rendszerben nincs szabad kábítószerkereskedelem. Nincs szabad kábítószerfogyasztás. Pedig ez maga lenne a szabadság. A te szabadságod.

Végezetül egy kép Juhász Péterről:

2011. július 4., hétfő

Kik azok akik levelet írtak Hillary Clintonnak?

Mint ismeretes a történelem szemétdombjára került SZDSZ-esek egy csoportja nyílt levelet intézett Hillary Clintonhoz, mielőtt az Egyesült Államok külügyminisztere Magyarországra látogatott volna. A levél jól illeszkedik a Magyarország elleni uszítás, gyűlöletkeltés, gyűlölködés témaköréhez.

De kik is azok akik képesek ilyen levelet írni? Az Európai Parlament egyik képviselője így fogalmazott

"SZerencsétlen Dilis SZarháziak. Bármikor képesek a "demokratikus (sic!) ellenzék" emlékét és a hazájukat elárulni. "

Mint látható, az EP képviselő véleménye szerint az SZDSZ-hez köthető alakok hazaárulásra hajlamosak. Emelje fel a kezét aki ezen meglepődött. No de kik voltak ezek az illetők név szerint?

Haraszti Miklós
Konrád György
Kenedi János
Radnóti Sándor
Tamás Gáspár Miklós
Rajk László
Hodosán Róza
Dalos György
Magyar Bálint
Demszky Gábor
Mécs Imre


Kiváncsiak várjuk mikor találnak újra alkalmat, hogy beteljesítsék azt, amire "bármikor képesek".

2011. június 1., szerda

Kik azok az EMS körül fontoskodók? - Egymillióan egyesület

Laki Lászlót is és még Juhász Péter alapító/vezetőtöket kihagyni az egyesületből, micsoda dolog ez? Ők majd a háttérből megmondják mit kell csinálni igaz? Szóval mostmár (csonka) egyesületként is boldogítja a népet az EMS.

Vámos Annamária
http://www.facebook.com/profile.php?id=100000610970640

Juhász Péter
http://www.facebook.com/juhika

Laki László
http://hu-hu.facebook.com/people/Laszlo-Laki/831604699

Fölkel Róbert
http://www.facebook.com/Tolsztoj

Torsa Mátyás
http://www.facebook.com/mathias.torsa

Székely Sándor
http://www.facebook.com/szekely.sandor

Bódi Beáta Ágnes
http://www.facebook.com/profile.php?id=100002140495134

Dávid János
http://www.facebook.com/profile.php?id=100001353553332

Varga Arnold
http://www.facebook.com/arnold.varga

Balogh Artúr
http://www.facebook.com/profile.php?id=100001308717465

Bártfai Endre
http://www.facebook.com/endre.bartfai

Benedek Zsuzsanna
http://www.facebook.com/benedek.zsuzsanna

Bogdán János
http://www.facebook.com/profile.php?id=1803789039

Boris János
http://www.facebook.com/janos.boris

Erdész Kata
http://www.facebook.com/kata.erdesz

Ferenczi Zoltán
http://www.facebook.com/profile.php?id=100001202806071

Fleischman Attila
http://www.facebook.com/attisch73

Gáspár Edina
http://www.facebook.com/gaspar.edina

Gubinyi Gábor
http://www.facebook.com/gubinyigabor

Horváth Edit
http://www.facebook.com/profile.php?id=1488196884

Krasztev Péter
http://www.facebook.com/profile.php?id=1166813024

Láng Attila
http://www.facebook.com/langattila

Mayerné Mikó Ágnes
http://www.facebook.com/profile.php?id=100001624684454

Pócsi György
http://www.facebook.com/pocsigy

Puskás Anna
http://www.facebook.com/anna.puskas

Vampel Csaba
http://www.facebook.com/vampel

2011. március 16., szerda

TÜNTETÉS SZERVEZŐK

Kik azok az EMS tüntetés szervezők?  


Kik szervezik vagy szervezték a hírhedt EMS tüntetéseket? A listában a volt és egykori szervezők jelenhetnek meg. Ide kár a kommentek között önként jelentkezni, hacsak nem csatolsz sajtóhíreket vagy egyéb bizonyítékot.



A tüntetések célja Magyarország lejáratása, befeketítése, jóhírének megsértése volt abból a célből, hogy szélsőséges liberálisok és mozgatóik belpolitikai előnyt kovácsoljanak maguknak. Ami önmagában nem lenne baj, hisz a politikai küzdelemhez hozzátartoznak az efféle mocskos húzások is. Ami túllépi a határt az Magyarország támadása, mocskolása befeketítése külföldön, a legaljasabb hazudozás és rágalmak útján.

Laki László
http://hu-hu.facebook.com/people/Laszlo-Laki/831604699

Valamint:
Molnár Péter SZDSZ parlamenti képviselő. Szélsőséges liberális pártpolitikus. Valamiért nem hatotta meg a mocsok SZDSZ megsemmisülése, úgy érzi még nem tett elég kárt Magyarországnak... Legalább annyi szégyenérzete van, hogy SZDSZ-es múltját tagadja, így mindenhol "szólásszabadság-jogász"-ként próbálja eladni magát szélsőséges SZDSZ-es helyett.

folyt. köv

2011. március 1., kedd

EMS KÉPGALÉRIA

Egy folyamatosan bővülő képgaléria, a legjobb EMS beszólásokról, érdekességekről, legvadabb arcokról, hasonlókról




Fölkel Robesz eszmefuttatása a faszveregetésről: 








A véleménynyilvánítás szabadsága szent és sérthetetlen, kivéve amikor nem :DDD

Allstars: 
















Azért jópáran lemaradtak. Hol van a kendermag és a TASZ nagy sztárja Juhász Péter? Ennyire kikopott volna a nyilvánosságból?


Már saját elvtársai is tisztában vannak azzal, hogy Fölkel milyen "sajátosan" értelmezi a vélemény és sajtószabadságot:















Egy érdekes kép:























Talán a pedofil talán túlzás. Mint tudjuk csak Cohn-Benditről bizonyosodott be hogy pedofil, ő viszont nem lehet hazaáruló? Hogy miért? Mert hazája sosem volt, mint ismeretes Franciaországból is kiutasították a 90-es években a vörös pribéket.


Vámos Anna:


Nem csoda hogy ilyen arccal egy rajzot tesz ki profilképnek a facebookon.... 
39 éves könyvelő no igen... Könyvelgess inkább. 







2011. február 27., vasárnap

Kik azok az EMS adminisztrátorok?

Kik azok akiknek van vagy volt adminisztrátori vagy moderátori jogosultságuk az EMS-en? Mindenki jöhet akiről bizonyítható hogy volt ilyen hozzáférése (szabadon kommentelhető bejegyzés):


EMS ADMINISZTRÁTOROK:

Juhász Péter
http://www.facebook.com/juhika


Fölkel Róbert 
http://www.facebook.com/Tolsztoj


Molnár Norbert
http://www.facebook.com/norbert.molnar


Varga Arnold
http://www.facebook.com/arnold.varga


Szilágyi Gábor 
http://www.facebook.com/profile.php?id=100000794836440

Torsa Mátyás
http://www.facebook.com/mathias.torsa 


Laki László
http://hu-hu.facebook.com/people/Laszlo-Laki/831604699



2011. február 25., péntek

Kik azok az SZDSZ-esek?

SZDSZ. egy szélsőséges, Magyaroszágon megbukott a társadalom széles rétegei által a kutatások szerint egyenesen gyűlölt, magyarellenes párt. A magyar választók megsemmisítő vereséget mértek rájuk, de nem adják fel, tovább gyűlölködnek. A politikailag megbukott szánalmas SZDSZ-esek jelentős számban támadták a médiatörvényt. Csak azt felejtették el rendszeresen megemlíteni, hogy ők hosszú ideig az SZDSZ-ben, egy szélsőséges velejéig korrupt politikai pártban politizáltak, és ugyanazt próbálják folytatni amit korábban is. Kik azok az ex-SZDSZ-esek akik Magyarország ellen próbálták uszítani a külföldieket?

Molnár Péter (magát szólásszabadság-jogász-nak hazudó) SZDSZ-es parlamenti képviselő. Szélsőséges liberális pártpolitikus. Megnyilatkozásainál aljas módon ezt az apróságot rendszeresen "elfelejtik" megemlíteni, ahogy a többieknél is. (Megjegyzés: Az EMS "függetlenként" próbálja futtatni ezt a kártékony SZDSZ-es parlamenti képviselőt) 

Tamás Gáspár Miklós SZDSZ parlamenti képviselője volt, Brüsszelig szaladt Magyarországot mocskolni. Sajtótájékoztató a vörös frakció meghívására

Majtényi László SZDSZ később MSZP jelölte magas pozíciókba. Az ORTT elnökeként a legnagyobb korrupciókat és mutyikat elnökölte végig. Amikor a korrupció már akkorára nőtt, hogy megijedt a potenciális börtöntől, gyorsan elismerte a korrupciót és lemondott. Később érdekes módon mégis ezt a velejéig korrupt rendszert védte, az új törvényt támadta Brüsszelig szaladva. ALDE frakcióülés

Bauer Tamás SZDSZ-es parlamenti képviselő. A körömtépő ÁVÓs pribék Bauer Miklós  (http://hu.wikipedia.org/wiki/Bauer_Miklós_(jogász) ) fia. A magyar viszonyokat jól jellemzi, hogy az embereket halálra kínzó kommunista pribék ágyban párnák közt halhatott meg egy börtöncella helyett. Az ifjabb Bauer apjához hasonlóan magyargyűlölő, ami nem is csoda hisz kis korától szívhatta magába az ÁVÓs alapelveket. 

Eörsi Mátyás  SZDSZ-es pralamenti képviselő. Szülei példaképükről, Rosenfeld Mátyásról nevezték el (Rosenfeld később felvette a Rákosi Mátyás nevet).  Szellemiségében teljességel hű a nagy elődhöz szintén magyargyűlölő. Magyarország mocskolásában gyakorlott

Konrád György SZDSZ-es aki teleokádta a külföldi, főként a német médiát gyűlölködő, az országot gyalázó írásaival. Szinte redundáns megemlíteni de szintén zenész azaz magyargyűlölő.

Haraszti Miklós ős SZDSZ-es, gyalázkodásban, Magyarország mocskolásában felettébb gyakorlott. Egészen Brüsszelig szaladt, hogy Magyarországot mocskolhassa. ALDE frakcióülés

Pető Iván az SZDSZ volt elnöke, SZDSZ-es parlamenti képviselő, gyalázkodó szélsőséges. Nyílt levélben tiltakozott a médiatörvény ellen



Kuncze Gábor Az SZDSZ elnöke, SZDSZ-es parlamenti képviselője. Bukása óta a médiában mocskolódik gyalázkodik nap mint nap. Rendszeresen okádja a gyűlöletet a Klubrádión, valamint az ATV-n miközben az egyik fő felelőse az elmúlt 8 év legmocskosabb tetteinek.  


Magyar Bálint az SZDSZ volt elnöke, SZDSZ-es pralamenti képviselő gyalázkodó szélsőséges, nyílt levélben tiltakozott a médiatörvény ellen

Göncz Árpád Az SZDSZ ügyvivője és parlamenti képviselője volt aki egy gyalázatos mutyi során, került magas közjogi pozícióba nyílt levélben tiltakozott a médiatörvény ellen.


Vajon mikorra tudunk végképp megszabadulni ettől a szennytől? A legutolsó választáson már másokkal közösen indulva sem tudtak 2%-nál feljebb kerülni. Mi kell még ahhoz hogy megértsék, a magyarok nem kérnek belőlük?

2011. február 23., szerda

EMS dokumentumok: Juhász Péter levele


A következő interneten található dokumentumra a blog egyik olvasója hívta fel a figyelmünket a komment szekcióban. (továbbra is küldhettek rejtett, információ szolgáltató kommentet így, nem fog megjelenni) Az alábbiakban változtatások nélkül tesszük közzé az EMS csoport kezdeményezőjének és adminjának, Juhász Gábornak a levelét. Eredetileg megjelent a szabadsajto.com weboldalon.


"Kedves Zita, Gábor és Balázs!
(a levélhez csatoltam még Fölkel Robit, Korányi Gábort és Babarczy Esztert, ha jól értesültem, ti kapcsolatban vagytok.)


Először is elnézést, hogy csak most írok, már régen meg kellett volna tennem. Ha nem gond, nem megyek bele hosszas mentegetőzésbe, kérlek higgyétek el nekem, hogy iszonyatos mennyiségű munka szakadt a nyakamba. Én vagyok az Egymilllióan oldal kezdeményezője és adminja, így remélhetőleg tudok válaszolni a felvetésekre.
Engedjétek meg légyszíves, hogy rögvest szét is szedjem a témákat.

Külön kezelendő a tüntetés, és külön az egymillióan oldal. Elsőként a tüntetésről beszélek, mert az a sürgősebb.
Blogra a tüntetés kommunikációjához van szükség, egyetlen okból kifolyólag, hogy minél több emberhez eljuttassuk az üzeneteinket: lesz a tüntetés.
Ez nem kizárja, vagy helyettesíti a ti oldalatokat, hanem segíti annak működését. Tartalmilag nem új dolgokat akarunk a blogra tenni, minden mehet a szabadsajto.com oldalra, de az igazán fontos információkat, amit tényleg nagyon sok emberhez szeretnénk eljuttatni, érdemes blog.hu véggel is megosztani, mert az ilyet ki tudjuk tenni az Index blogketrecébe, ami további 5-10 ezer olvasóhoz jut el.
Ennek az 5-10 ezer embernek az elérése az egyetlen cél a bloggal.

Technikailag úgy is megvalósulhat, hogy beágyazzátok a blog.hu végű blogot a szabadsajto.com-ba, így nem kell külön admin felületet adnotok a tüntetés szervezőinek, hanem az ő közvetlen üzeneteiket feltöltik a blogra, és így megjelenik nálatok is. Úgy vélem ezzel a kecske is jól lakik, és a káposzta is megmarad.

Az Egymillióan oldalról.
Mivel egy személyben vagyok az admin, ezért nem kell sokat utánajárnom, hogy bármi általad felsorolt dolog történt-e központilag az oldalon. Én úgy gondolom nem.
Párt alapítására biztosan nem fog embereket gyűjteni az oldal, erre önmagában garanciát nyújtana korábbi tapasztalatotok, ha ismernétek. Mivel nem ismerjük egymást, ezért egyelőre kénytelenek leszünk megbízni egymásban, és ahogy én is ezt feltételezem rólatok állításotok alapján, kérlek, ti is így álljatok hozzám. Idővel - remélem mindannyian - belátjuk, hogy ez nem reális kockázat.

Én közel egy évtizede segítek különböző szervezeteket és ad hoc szerveződéseket érdekérvényesítésben. Ezen kommunikáció szervezést értsetek, mert hogy ez a szakmám. Sajtókapcsolatokban, jogi dolgokban, tüntetések szervezésében segédkeztem, vagy épp kezdeményeztem, hogy legyenek. Bár több párttól kerestek már meg különböző ajánlatokkal, még sem vagyok ott, és higgyétek el nekem, ez nem véletlen, és a közel jövőben nem is fog változni.

Az, hogy egyébként felhasználók mit írogatnak az oldalon, ahhoz nincs közöm, és nem is lesz. Ebben a teljes szólásszabadság híve vagyok, tehát senkit nem fogok letiltani addig, amíg nem szükséges. Amikor viszont szükséges, akkor már a Facebook szabályzatát is megszegte az illető, tehát jelenteni kell, hogy tiltsák le. Az a felület, ahova ők írhatnak, az üzenő fal, ami arra van, hogy beszélgessenek egymással. Hogy ki milyen stílust enged meg magának, az őt jellemzi, és bár nem biztos, hogy az ízlésemnek való, nem szólok bele. Akkor szólnék bele, amikor uszít, gyűlöletet kelt, stb., de ezek már bűncselekmények, úgyhogy nem is nekem van dolgom vele, hanem a FB-nak és a rendőrségnek. Ha ilyet tapasztaltok, őket értesítsétek, ahogy én is ezt teszem.
Természetesen mégis vannak kivételek, mert 5-6 embert már ki kellett tiltani, de ők vírust terjesztettek, ami megint más tészta).

Az Egymillióan oldal esetében azonban arról is szó van - ahogy ezt írtam még régebben az adminisztrátorok üzenetében is -, hogy helyet szeretnék biztosítani egyéb civil kezdeményezéseknek is. Ha beszámol róluk a sajtó, természetesen nem, de ha kimaradnak belőle, akkor igen, mert ezért hoztam létre az oldalt. Azért, hogy a sajtóból kimaradt üzeneteket - és a valóban független civil kezdeményezések általában ilyenek - eljuttassam sok emberhez. Ezek között lehet olyan, ami a kormány egyes lépéseit is támadja, de ez normális, mert ez a civil társadalom felelőssége: keretek között tartani a hatalom működését. Ennek alapja a sajtószabadság, de nem elég, hogy van, élni is kell vele.

Tehát összefoglalva: szerintem nagyon jó lenne, ha megmaradna az eddigi együttműködés, sőt, akár fejlődhetne is. Ha gondoljátok találkozzunk valamikor, nekem akár skype konferencia is jó, vagy írjátok meg, mi legyen, mi a véleményetek.

Üdv,

Juhász Péter"

Forrás: http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:1kJbisCEJtQJ:szabadsajto.com/juhasz-peter-levele+%2221.01.2011+07:07%22+Juh%C3%A1sz&cd=1&hl=en&ct=clnk&gl=us&source=www.google.com

2011. február 21., hétfő

EMS legfelső vezetés

Az egymillióan csoport legfelső vezetői, tüntetés-szervezők, a szálak mozgatói:

Juhász Péter
életkor kb: 40 év 
Alapító, főadmin, nagyfőnök
Kötődései: A drogliberalizáció élharcosa. A drogos vadliberális Kendermag egyesület alapítója, szóvivője, később alelnöke A szélsőségesen liberális Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) "Romaprogram munkatársa" . A szélsőséges liberális Tilos rádió munkatársa, valamint a "keresztények kiirtására" buzdító rádió kurátora is. Röviden a "Liberális Szélsőségesek" egyike. Javára írható hogy elzavarta a mozgalom közeléből a gyurcsányista Dániel Péter kaszinótojásos "őrjöngő ügyvédet" ahogy Juhász fogalmaz.


Fölkel Róbert
életkor kb 36 év
A sajtó felé képviseli a mozgalmat, sokan azt hiszik, hogy ő volt az alapító vagy vezető, befolyása valójában eltörpül Juhászé mellett.

Kötődései: Balliberális azonban nem olyan egyértelműen kimutatható, ezért is ő az előretolt ék a sajtónyilatkozatokra, mivel a többiek (főként Juhász) a háttérben akartak maradni. Fölkel és Juhász már régóta ismerték egymást a tilos rádióból ahol Juhász kurátor volt és Fölkel is ott settenkedett a rádió körül, alacsonyabb szintű adminisztrátorként.  Fölkel saját bevallása szerint nem hazaáruló.



Babarczy Eszter 
 Életkor kb 45 év, (öregecskedő).  2006-ban Gyurcsány egyik legnagyobb támogatója, egy ideig szakítást mímelt majd újra visszatért a gyurcsányizmushoz.       Kötődései: Balliberális, Hardcore gyurcsányista a 2006-os öszödi beszéd után próbálta valahogy tisztára suvickolni Gyurcsány Ferenc bemocskolódott renoméját. Kapcsolatuk olyan szoros volt, hogy egy időben az is elterjedt az interneten: maga Babarczy írta az Öszödi Beszédet. Babarczy utóbb ezt a hírt így próbálta cáfolni:
"Ha én írom Gyurcsány beszédeit, azok sokkal jobb beszédek lennének"

No igen, a beszédírónak való felajánlkozással még egy ideig várni kell, legalább amíg Gyurcsány végrehajtja a tervezett nagy visszatérést az MSZP élére...


Bakács Tibor 
(Settenkedő tettei miatt már nem tartozik a vezetőségbe de érdemes röviden megemlíteni, hogy ilyen is volt)

Kötődései: Sajt tolvajlás valamint szalámi.lopás. Az enyves kezű lebukása előtt a tüntetések műsorvezetője, hoppmestere volt valamint a sajtónak is nyilatkozott főszervezőként. Balliberális. Valójában régóta ismerte Juhászt és Fölkelt is a Tilos Rádióban véghezvitt munkássága kapcsán. Bakács szerepelt még a balliberális Magyar Narancsban és a Párt Keltében is abban az időben mikor a Párt , az MSZ(M)P teljesen megszállta a korábban Nap Keltének nevezett műsor. Nevéhez fűzödik, mikor az EMS tüntetésen ordítva kántálták "Nem vagyunk hazaárulók", vagyis ő vetette fel először a hazaárulás kérdését az EMS-el kapcsolatban, ez a javára írható.